Sziasztok! Te jó ég, épp most néztem meg az utolsó bejegyzésem dátumát és alig akartam hinni a szememnek! 2012. augusztus??? El sem tudom mondani, hogy szégyellem magam, amiért ennyi ideig nem hallattam magamról és nem írtam Nektek. Természetesen megvolt az oka, amiért ilyen sokáig nem írtam, de ezt most nem részletezném. Csak annyit írnék le dióhéjban, hogy teljesen új ember lettem, új tapasztalatokat szereztem, nehéz időszakon mentem keresztül, amiért mégis nagyon hálás vagyok. Hálás vagyok, mert így végre közelebb kerültem önmagamhoz, ahhoz, aki valójában vagyok. És ha másképp alakulnak a dolgok, akkor most nem tartanék ott, ahol. Olyan sok dologra ráébredtem az elmúlt egy évben... :) Szóval köszönet mindenért, mert azt hiszem ez az egy év jobb emberré formált és új kapukat, érzéseket, távlatokat nyitott meg bennem/előttem/általam. Nem is tudtam, hogy ennyi mindenre képes vagyok. Na de hagyom is az üres fecsegést, hiszen azért jöttem, hogy megörvendeztesselek Titeket egy új szerzeményemmel, mert ismét ihletet kaptam az írásra és nem tettem le arról, hogy egyszer író és/vagy költő legyek. :) Mostani költeményeimet is áthatják az érzések és érzelmek, tehát ebben nem változtam, szerencsére. :)
Az álarc
Hűvös, sötéten fénylő éjszakán,
Kíváncsi, csillogó szempár talál rám.
Ki vagy te? - kérdezem izgatottan,
De felcsattansz, s elviharzol zaklatottan.
Belém égett a tekinteted, hiába viseltél álarcot,
Mondhatsz vagy tehetsz bármit, én beléd látok.
Színes vászon a lelked, telve izgalmas vágyakkal,
Ám szíved féltve őrzöd, álmaidat jégbe olvasztottad.
Dobd el a maszkod, ne játssz, ne félj!
Túl rövid az élet, hogy hamis életet élj!
Most már tudom, ki vagy.
Mikor jössz rá Temagad?
